2010. május 2., vasárnap

Édes magyar vizünk

"A vízhiány jelentette veszély mérséklésére világszerte kiterjedt kutatások folynak, részint az édesvízkészletek túlfogyasztásának meggátlására, részint a szennyezettek megtisztítására és magának a szennyezésnek a csökkentésére. Az ivóvíz fogyása a Föld elnéptelenedéséhez vezethet. Hiába van a tengerekben rengeteg sós, a magas hegyek és a sarkvidékek jegében édesvíz, hiába újulnak meg a víz körforgása során a felszíni vizek a kontinenseken és törnek fel a mélyből gyógyhatásúak, az édesvízkészlet vészesen fogy. A folyamat okozója maga a víz nélkül életképtelenné váló emberiség."
(hvg)

Bezony. Idén tavasztól esővizet és kútvizet is hasznosító házi vízműrendszer táplálja nálunk a kádat, mosó és mosogatógépet, wc-öblítést. Tervezem, hogy a WC később átalakítható lesz szürkevíz-öblítésre is. Ehhez már beépítésre kerültek a csövek is, csak pénz kérdés, hogy mikor valósul meg. A havi ivóvíz-fogyasztásunk már így is legalább negyedére, ötödére fog csökkenni. Eddig ez a hozzáállás klappol a fenti idézettel, úgy érzem, jó irányba halad kis családom.

Csakhogy. Ha ötödére csökken az ivóvízfogyasztásom, akkor ötödével-tizedével kevesebbet fogok fizetni a vízellátómnak (a szennyvíz szoroz!), vagyis baj lesz, nem leszek elég jó rabszolga. Kíváncsi leszek, hogy ebben az országban büntethető lesz-e, amit csinálok, vagy mikor és kinek jut majd eszébe megadóztatni, hogy más vízforrásaim is vannak. A régi ásott kutak sarcolását régóta tervezik urbanlegend szinten, ha sokan fogják újra beindítani a hidroforokat, egyszer majd elpattan valakinek az agya odafent. A fizetős kutakat talán meg is érteném, hisz az is édesvízi készlet, sőt, ha úgy fogjuk fel, az esővíz felhasználásával is a közvízbázist csökkentem, én galád. Ugye érthető, erre mifelénk béközépeurópában valahogy nem az a fontos, hogy ivóvízzel öblítem a szart vagy sem, hanem hogy mennyit fizetek érte.

Azt hogy fordul a kocka, és valaha is támogatják majd az ilyen átalakításokat, csak félénken remélem... elvégre erős rendszerváltozás van, talán az agyakban is. A szürkevizes rendszerek támogatása például kifejezetten érdemes lenne szvsz.

Az MSZP szerencsére nem tudta eladni a magyar vízkészlet jelentős részét, innentől számomra teljesen érthető, hogy milyen célból is. Nekik és megbízóiknak piac-, tőke-, és gazdaság-elméletet tanítottak és nem Gaia-elméletet. A magyar víz évszázadokig elég lenne bizonyos becslések szerint 20, mások szerint 200 millió embernek is. Elég lesz, köszönjük.

A Fidesz megígérte, hogy nem adja el a vizet. Próbálja megtartani a földet is.A Kárpát medence, középső legfontosabb része, Földanyánk szíve még magyar kézen van. Biztosan nem tudhatom, de REMÉLEM.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése