Nem kívánok sokat beszélni, mert ezen az ünnepen inkább
énekelni, verset mondani kell.
Mégis: az első szó, ami eszembe jut az ünnep kapcsán, a büszkeség. A magyar amúgy is nemzetére,
dicső múltjára büszke ember, és főleg régebben, a középkorban, a reformkorban
volt az. Büszkén álltunk ki igazunkért, az egyetlen forradalmat csináltuk meg,
amely a sikeres katonai ellenállásig jutott, a leghosszabbat és a
legeredményesebbet az európai forradalmak közül. Az ellenünk lázított románok,
szerbek, szlovákok és a horvát és osztrák seregek együtt sem bírtak velünk,
csak a cári Oroszország segítségével, négyszer annyi ágyúval és majdnem háromszoros
túlerővel tudtak legyűrni bennünket. Büszkék lehetünk őseinkre, a mai napon
kiváltképp büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk.
Tisztelet a bátraknak
– ez az idei év hivatalos szlogenje. A tisztelet és a hála érzése jogos, sőt
kötelező. Ha ők nem teszik meg, amit megkövetelt a haza, akkor ma talán nem
beszélnénk itt magyarul.
De vajon eleget teszünk-e azzal, ha csak tiszteljük őket,
azért amit tettek? Példaként szolgálnak-e a mai magyarságnak,
összehasonlítjuk-e tetteinket az ő áldozatukkal? Követjük-e ma szellemiségüket,
ők büszkék lennének-e ránk, ha ma látnának?
Ma olyan világban élünk, amikor már nem kell meghalni a
hazáért. Akár könnyebbnek is látszódhat az hazához való viszonyunk, de
ugyanakkor bonyolultabb is. Az ellenség ugyanis nem változott. 1848-ban
támadást akkor véglegesítette ellenünk az osztrák vezetés, és az osztrák
bankrendszer, amikor Kossuth a saját pénz, a Kossuth-bankó kiadása mellett
döntött. Akkor is szembe mertünk fordulni a nemzetközi pénzvilággal, és most is
megpróbáltuk, próbáljuk.
A támadás ma is támadás: Évek óta minden megtermelt értéket
kivisznek az országunkból, a magyar föld két év múlva szabadon harácsolható
lesz, az értékeink, cégeink, ingatlanjaink külföldi bankok kezében vannak.
1848-ban sokkal direktebb volt a támadás, sokkal egyszerűbb volt eldönteni ki
melyik oldalon áll, mi igaz és hamis. DE ma is halálos veszélyben vagyunk.
1848 régi, szinte csak szótárakban fellelhető értékeket
tanít nekünk: becsület, család, haza. Talán még érezzük, hogy értékek, de a
világ már próbálja elhitetni, hogy nem az. A nagyvilág szerint a család lassan
felesleges, a haza egy nevetséges eszme, maradi, nem való már egy mai
felvilágosult fiatalnak. A becsület szó pedig lassan kiveszik a köznyelvből, ha
így folytatjuk tovább.
1848 arra tanít bennünket, hogy ezeket az értékeket nem
szabad veszni hagyni. Ezért nem kell hangzatos és hosszú beszédeket tartani,
sem ma, sem máskor. Helyette cselekedni kell, ahogy akkor 1848-ban sem a
papolást választottuk. Ma is van miért és mi ellen harcolni, ha nem fegyverrel,
hát ésszel. Vehetünk magyar terméket még ha drágább is, szervezhetünk helyi
pénz mozgalmakat, újraindíthatjuk a Hangya-szövetséget, választhatunk barantát
a zumba helyett, ősmagyar tetoválást a globális helyett, magyar világzenét a
multipop helyett.
Azt gondolom, hogy a hagyományos és a helyi értékeket rögeszmésen
tagadó, a pénzisten hatalmát éltető, a nemzeti eszmeiséget kigúnyoló világrend
az utolsókat rúgja.
Ma a Google kezdőlapját 1848 március 15-e emlékének
szenteli. Ezt látja az egész világ, azok a népek, és azok a pénzügyi
nagyhatalmak is, akik akkor ellenünk fordultak. Ez a kezdőlap, a világ
legtöbbet letöltött oldala ma a magyar nemzet színeiben jelenik meg. Ez is egy
kis győzelem.
Zárógondolat: Kassai Lajos, az ősmagyar íjászat újrafelfedezője mondta:
„Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit ők követtek.”
