NEMJÓ

Elöljáróban csak annyit, hogy nem vagyok zsidó és nem vagyok zsidógyűlölő sem. Nem jó, ha bárki bármilyen szobrot megaláz, de tudom, hogy időnként vannak ledöntésre váró szobraink. Ha Kádárnak, vagy akár szent István királynak lehet szobra (akik mindketten több tízezer magyar ember halálában bűnösek), akkor lehet Horty-nak, de akár Ronald Reagan-nek is. Örülök neki, ha Pest-Budán olyan emberek szobrai állnak, akik zsidók ezreit mentették meg egy embertelen háborúban. Szerintem mindezek elférnek egymás mellett, mert ez a múltunk. Remélem, sok más magyart sem bántanak az elveim, és remélem, hogy itt a magyarországi zsidók többségét is ide foglalhatom. Ez jó.
DE.
Megbántottak egy vallási vezetőt, vallásában és hovatartozásában sértették meg, azt hiszem, főleg inkább a hovatartozásában. Ez nem jó, de az is tény, hogy ez a Horty-szobor leöntése UTÁN történt, ha értetek. Nem kellene radikálisan tetemre hívni a radikálisokat. A beszólósok ugyanis elégedetlenek. Nem feltétlenül annyira rossz emberek ők, csakhát. A vallási vezető mellett ugyanis mindenki, azonnal, nyilatkozatban és minden lehetséges módon kiállt, hatalmas mellénnyel. Ez jó, elfogadom. De ma is, tegnap is, és bizony holnap is magyarok ezreit verik meg, alázzák meg pár száz kilométerre a fővárostól, csak mert magyarul beszéltek, egyszerűen mert magyarok. Nem a vallásukban, csak a hovatartozásukban sértik őket, folyamatosan. Nem is olyan régen egy magyar lányt hurcoltak meg bíróságon és sajtóban, az ügy olyan mértékben büdös, hogy más épp ezért gyanús mindenki, aki benne van, a lányon kívül.

• Ha magyart bántanak, nem születnek nyilatkozatok, csak ímmel-ámmal, olyan kelletlen módon.
• Nem áll ki minden politikai oldal azonnal értük, hanem vannak, akik csak hallgatnak. 
• Akik hallgatnak, azok megakadályozták többek között a kettős állampolgárságot is.
• Vannak emberek, akiket nem visznek börtönbe, pedig kellene.
• Összességében úgy látom, vannak emberek, akik érdem nélkül fontosabbak másoknál. 

Emiatt elégedetlenek sokan. Nem jó, ha bizonyos emberek, csak hovatartozásuk, vallásuk, vagyoni helyzetük, társadalmi pozícióik miatt fontosabbak, vagy csak fontosabbnak látszanak másoknál, és nem érdemelték ezt ki. Nem jó, ha egy amerikai többet ér egy afganisztáninál. Nem jó, ha egy izraeli többet ér egy palesztinnál. Nem jó, ha egy nyugat-európai többet ér egy kelet-európainál. Nem jó, ha egy ismert vallási vezető többet ér, mint egy közember, vagy közemberek százai. Nem jó, ha egy hatalomhoz közeli nagytőkés többet ér, egy vidéki, helyben lakó gazdánál. Nem jó, ha egy jobboldali többet ér egy baloldalinál vagy fordítva. Ez mind mind kettős mérce.

Sajnos kezdünk egyre tisztábban látni, és fáj a szívünk, nekünk, megbántottaknak, egymásért.
Vannak, akiknek egymás ellen. Ez az, ami főleg nem jó.

Mint a legtöbbször, az agresszió mögött indulatok, félelem és fájdalom van. Aki leöntötte a Horty-szobrot, abban is, és aki megbántotta a főrabbit, abban is. A legtöbb magyarnak azonban egyre jobban fáj a mindenütt jelen lévő kettős mérce, az alábbvalóság érzése, nekem legalábbis fáj. Lassan jobban fáj, mint az, hogy egyvalakit vallásában és hovatartozásában megbántottak. Bocsánat, lehet, hogy ez nem jó, de így van. Persze, mondhatod, hogy a világ így működött minden eddig időben, és mindig lesznek különlegesebbek, akik nem érdemelték ezt ki. Ja. Az elnyomottaknak meg mindig elegük lett ebből. Ez is így működik, és ehhez mi magyarok speciel nagyon értünk.

Skót dudás Egerben

Egerben x rendezvényt az első magyar skót dudás muzsikája nyitotta meg. 
Próbálom én megérteni a tisztelt szervezőket (és nem bántani az öreg dudást). Szerintem úgy gondolták, nekünk nincs kultúránk, népzenénk, nem lehet hova nyúlni ha egy bulit meg akarunk nyitni, nincs már nemzeti büszkeségünk, sőt még dudásaink sincsenek. 
Hát ez van, légy üdvöz, szent globalokultúra, én még nem nyalom a segged, majd talán a legutolsók között.

Márc. 15-i beszéd

Nem kívánok sokat beszélni, mert ezen az ünnepen inkább énekelni, verset mondani kell.

Mégis: az első szó, ami eszembe jut az ünnep kapcsán, a büszkeség. A magyar amúgy is nemzetére, dicső múltjára büszke ember, és főleg régebben, a középkorban, a reformkorban volt az. Büszkén álltunk ki igazunkért, az egyetlen forradalmat csináltuk meg, amely a sikeres katonai ellenállásig jutott, a leghosszabbat és a legeredményesebbet az európai forradalmak közül. Az ellenünk lázított románok, szerbek, szlovákok és a horvát és osztrák seregek együtt sem bírtak velünk, csak a cári Oroszország segítségével, négyszer annyi ágyúval és majdnem háromszoros túlerővel tudtak legyűrni bennünket. Büszkék lehetünk őseinkre, a mai napon kiváltképp büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk.

Tisztelet a bátraknak – ez az idei év hivatalos szlogenje. A tisztelet és a hála érzése jogos, sőt kötelező. Ha ők nem teszik meg, amit megkövetelt a haza, akkor ma talán nem beszélnénk itt magyarul.

De vajon eleget teszünk-e azzal, ha csak tiszteljük őket, azért amit tettek? Példaként szolgálnak-e a mai magyarságnak, összehasonlítjuk-e tetteinket az ő áldozatukkal? Követjük-e ma szellemiségüket, ők büszkék lennének-e ránk, ha ma látnának?

Ma olyan világban élünk, amikor már nem kell meghalni a hazáért. Akár könnyebbnek is látszódhat az hazához való viszonyunk, de ugyanakkor bonyolultabb is. Az ellenség ugyanis nem változott. 1848-ban támadást akkor véglegesítette ellenünk az osztrák vezetés, és az osztrák bankrendszer, amikor Kossuth a saját pénz, a Kossuth-bankó kiadása mellett döntött. Akkor is szembe mertünk fordulni a nemzetközi pénzvilággal, és most is megpróbáltuk, próbáljuk.

A támadás ma is támadás: Évek óta minden megtermelt értéket kivisznek az országunkból, a magyar föld két év múlva szabadon harácsolható lesz, az értékeink, cégeink, ingatlanjaink külföldi bankok kezében vannak. 1848-ban sokkal direktebb volt a támadás, sokkal egyszerűbb volt eldönteni ki melyik oldalon áll, mi igaz és hamis. DE ma is halálos veszélyben vagyunk.

1848 régi, szinte csak szótárakban fellelhető értékeket tanít nekünk: becsület, család, haza. Talán még érezzük, hogy értékek, de a világ már próbálja elhitetni, hogy nem az. A nagyvilág szerint a család lassan felesleges, a haza egy nevetséges eszme, maradi, nem való már egy mai felvilágosult fiatalnak. A becsület szó pedig lassan kiveszik a köznyelvből, ha így folytatjuk tovább.

1848 arra tanít bennünket, hogy ezeket az értékeket nem szabad veszni hagyni. Ezért nem kell hangzatos és hosszú beszédeket tartani, sem ma, sem máskor. Helyette cselekedni kell, ahogy akkor 1848-ban sem a papolást választottuk. Ma is van miért és mi ellen harcolni, ha nem fegyverrel, hát ésszel. Vehetünk magyar terméket még ha drágább is, szervezhetünk helyi pénz mozgalmakat, újraindíthatjuk a Hangya-szövetséget, választhatunk barantát a zumba helyett, ősmagyar tetoválást a globális helyett, magyar világzenét a multipop helyett.

Azt gondolom, hogy a hagyományos és a helyi értékeket rögeszmésen tagadó, a pénzisten hatalmát éltető, a nemzeti eszmeiséget kigúnyoló világrend az utolsókat rúgja.

Ma a Google kezdőlapját 1848 március 15-e emlékének szenteli. Ezt látja az egész világ, azok a népek, és azok a pénzügyi nagyhatalmak is, akik akkor ellenünk fordultak. Ez a kezdőlap, a világ legtöbbet letöltött oldala ma a magyar nemzet színeiben jelenik meg. Ez is egy kis győzelem.

Zárógondolat: Kassai Lajos, az ősmagyar íjászat újrafelfedezője mondta: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit ők követtek.”