(ezt még tavalyelőtt írtam, szinte pont két éve ilyenkor, még nem blogba... :)
Tényleg hazaértem. Péntek délután van, a 2007-es év első, csonka hete tele melóval, bőven sok volt a három nap is. A tiszta arc, amit a két hét pihenés vasalt simára, már nem néz vissza rám a tükörből, csak a szokásos karikás szem és borosta.
De mégis, most hazaértem. Nem csak azért mert jön a hétvége. Bekapcsoltam a tévét, néztem a Vivát műsorát, tudod amit a fiatal csávóknak nyomnak, ilyen muzsik csanel. Valami koca-cola lista, egy magyar szám, egy amerikai.
Ilyenkor, fáradtan néha az ember olyan tisztán lát dolgokat. Minden felerősödik, szinte látod az illatokat és érzéseket, a világ fátylai fellebbennek és minden meztelen körülötted, Te magad is.
Hogy direkt csinálták-e nem tudom, de olyan volt a műsor, mint egy meditációs gyakorlat, belégzés-kilégzés, építés-rombolás, mindenség-üresség. Pierrot: Hazaértem, majd egy seggrázó amerikai picsa. Cipő Tyereskovát szereti republikánusan, majd egy torzszülettekből toborzott üres neoavantgárda. United hangok: Magyarország (kösz, hogy Ibolya is!), majd szintén amerikai picsák, fűszerezve egy ázsiai fejjel, de még mindig a Semmi, no gondolat.
Egy sima egy fordított. Nem juthatna róla eszembe a jin-jang, de mégis. Elgondolkodtató, hogy ha van Szellemileg leépülő része a világnak, akkor nyilván kell lennie épülő, mélyülő-magasodó, tisztuló részének is. A fizika szerint, ha valahol csökken a nyomás, és a rendszer zárt, akkor valahol máshol növekednie kell. A két félnek egyformának kell lennie, vagy igaz a Hamvas bácsi által (is) mondott felfelé spirál? Vagyis zárt a rendszer, avagy az úristen gondoskodott tágulási tartályról? Van fejlődés az Emberek Idejében, vagy inkább jöjjön az ötödkor?
Magyarország szellemileg épül, egyre tisztul, ez nekem már tiszta sor. Azt mondod hülye vagyok, mert most szedték szét Budapestet, orbánkirály meg vesszengyurcsány, de hát ne haragudj, engem ez nem érdekel. Vagy inkább éppen ezért. Azt mondod, hogy az amcsik meg a többi népek milyen sirályak a demokráciában, mi meg itten rendőröket verünk és viszont. Nem. Ők csak szebben hazudnak maguknak. Mosolyognak, közben üres a fejük, de ami rosszabb, üres a szívük is.
Persze idehozhatsz egy csomó kiváló tengerentúli énekest, akik megvédik amerikát és részben igazad is lesz, mert soha nem csak fehér és fekete, yin-yang keveredik. Sarkítottam, erősen. De mégis, amerikából inkább a múlt kell, mint a jelen. Inkább az indiánok, mint a betolakodók. Inkább a hippik, mint a fiúzenekarok meg a seggrázó reppermacák.
Az is lehet hogy van magasodás odaát is (hajrá sziúk! vissza őseitek földjét!), mint ahogy süllyednek dolgok itt is rendesen. Lehet hogy mindenki a saját kis világában kell hogy megtapasztalja a dimenziókat.
Gollam zuhan a tűz hegyében, mingyá kampec nekie, miközben átszellemült arccal szorítja a Drágaszágot. Ez most a világ. De itt, az ős Föld arany szíve fölött, ebben a körberágott hazában a dalnokok (már aki nekem számít) újra valamiről énekelnek, érzem az illatát. A felszínen és kábé 1500 kilométer mélységig (magasságig) közben úgy keverik a szart globálisan, hogy alig érzem, de érzem. Itt van.
Fordul az Öreg planéta, hosszabbak a nappalok, jön a tavasz. Hajrá, igazi hangok, énekeljetek.
Ez itt az én hazám, ...
Velem az út is megfordul, haza hozzád, Magyarország.
